Sziasztok! Jelentem MÉG úgy ahogy élek! Nem fogom felsorolni a sok hülye mentséget, de legyen annyi elég, hogy most minden össze jött! Itt az új rész! Köszönöm a komit :) Uh, majd elfelejtettem két fontos dolgot. Egyik: mától a blogger nevem: Do Durville. Erre a módosításra azért volt szükség, mert YouTube csatornámon is ezen a néven vagyok elérhető vagy ha máshová regisztrálok, meg úgy gondolom ennyit meg ér az első történetem, hogy a lány nevét használjam. :) Másik közlendőm pedig az lenne, hogy elkészítettem a történet videóját. Kérlek nézzétek meg!Think Winnie the Pooh!

Helyesírási hibákért bocsi!

Jó olvasást!

Puszi:

Do Durville

4.Fejezet

Az ajtóban állok, s nyomom a csengőt, jelzés kép, hogy megérkeztem. Remélem nem szúrja ki, hogy van valami bajom, bár nincs olyan szerencsém. Túl jól ismer, s túl sok árulkodó jel van rá. Vegyük például a pólómat, meg a nyúzott, megviselt arcomat. Akárhogyan próbálhatnám eltüntetni nem menne, hisz nem vagyok varázsló. Liam hatalmas erővel és mosollyal vágja ki az ajtót. Kis híján szívbajt kapok.
- Szia Lottie! Mi a baj?
- Szia Liam! Miből gondolod, hogy barmi bajom van?- teszem a hülyét.
- Lottie! Egy a pólód eléggé szókimondó, ki vagy sminkelve, ami nem igazán jellemző. A reggeli „hagyj már álmos vagyok még” fejed sem a megszokott. Szóval?
- Ajh, hagyj már! Nincs semmi bajom. Mindössze ehhez a pólóhoz voltam legközelebb, sminkelni volt kedvem és az arcom azért ilyen, mert sokat gondolkodtam éjszaka, de ennél kevesebbet aludtam.
- Jól van!- adja fel és megölel, amire felszisszenek.
- Baj van?
- James, nincs! Csak beállt az oldalam.- tudja, hogy most kell abba hagynia a kérdezést, mert már pipa vagyok.
Csak akkor szólítom így ha már a tűrő határom végét súrolja. Ritka eset, hogy ezt a szintet elérem, eddig maximum kétszer látott így.
- Hát jól van! Na gyere be! Kérsz kakaót?
- Igen, köszi.- mosolygok rá kedvesen, amin magam is meglepődöm.- Mit fogunk ma csinálni?- próbálom elindítani a beszélgetést.
- Még nem tudom... majd valamit.
- Nem tudod vagy nem akarod elmondani?
- Ajh... lebuktam, amúgy is-is. De biztosra mehetsz, mire megisszuk a műalkotásomat tudni fogom a napirendet.- kacsint rám.
- Mertem is remélni Payne!- hangom játékos gúnnyal cseng.
- Addig is mesélj valamit!
- Mit szeretnél hallani Tigris? Jut eszembe, szerdán amikor nem voltál Luke rám mosolygott majd kacsintott. És én teljesen kész voltam ettől, de vissza szálltam. Biztos félre értettem valamit vagy Jenifer jött mögöttem.- forgatom meg a szemem.
Amúgy Luke Hemmings a teljes neve az előbb említett srácnak, de gyakran halljuk a Hemmo becenév használatát rá. Nem mondom, nagyon cuki és illik is rá. Igéző tengerkék szemek, melyek szinte világítanak- varázslatos. Haja sötét szőke, amely rakoncátlanul pihen gyerekes, de még is vonzó fején. Igen, teljesen eltereli a figyelmemet. Sajnos- bár lehet nem akkora baj. Nem az osztálytársunk, csupán évfolyam.
- Halihó, itt vagy?- lengeti meg előttem Liam a kezeit, evvel megakadályozva, azt hogy belemerüljek még jobban az ábrándozásba.
- Aham, bocsi... csak tudod...ahh... szenvedek.- és eszembe jut a tegnap, rögtön elkomorodom.
- Baj van?... Nem szóltam! Ha akar valamit majd oda megy hozzád, legfeljebb elkergetem. Ha meg nem magára vessen. De ne feledd utána és érte nem érdemes sírni!
- Na azt próbáld meg Liam! Igenis Mr. Bölcs Apuci!- szalutálok.
- Hé! Na igyuk meg aztán indulunk is!
- Oké. Hová?
- Mindent megtudsz a maga idejében.- kacsint rám.- Addig is gondolkodj Micimackó!
- Oh, hogy az a...
Csendben elfogyasztjuk, majd indulunk is, míg meg van a belső fűtő anyag. Kint csípős hideg van, de mi mást is várna az ember Angliától Január végén. Kicsit összébb húzom magamon a kabátomat. Szitkozódom magamban, miért is vagyok olyan hülye, hogy sapka és kesztyű nélkül jövök el otthonról, aztán rájövök, hogy nagy eséllyel a sietős távozásom az oka, hogy ilyen lényeges dolgot elfelejtek.
- Fázol? Amúgy ugye van kesztyűd?
- Igen, fázom egy picit. Ami azt illeti nincs és sapim se.
- Oh, hát akkor gyors vissza fordulunk és adok.
- Köszönöm.- mosolygok rá hallásan és megölelem.
Még jó, hogy csak két házat hagytuk magunk mögött, így hamar vissza értünk a meleg házba. Liam rögtön a szekrénybe veti magát és kutakodik. Egy győztes felkiáltás után lefejeli a nyitott ajtót, s fejét fogva át nyújt nekem egy szürke sapit és egy sötét színű kesztyűt.
- Köszi. Na gyere ide te ügyes majom!- teszi amit kérek és kap egy „gyógyulj” puszit. Újra nekivágunk a számomra ismeretlen útnak...